Sziklakert


Érdemes már az elején átgondolni néhány alapvető kérdést a leendő kert funkcióját illetően, majd a felmérés során megbeszélni mire is gondoltunk, mit szeretnénk, mindez mennyire megvalósítható, vagy esetleg a szakember milyen alternatívát javasol, így biztosak lehetünk benne, hogy egy praktikus, könnyen ápolható és igazán élvezhető kertet tudhatunk majd magunkénak.


Spiegel Ákos

2010. július 18., vasárnap

Sziklakertépítés forróságban






Behelyeztük a kisebb sziklákat, kisebb részről van szó. Jöhetnek a növények is. Kánikula van, 30 fok feletti maximumokkal. Ami nem okoz problémát az ültetésben sem, talán egy fokkal jobb, mint fagyos földbe ültetni, vagyis könnyebb. Megfelelő öntözés mellett lehet ilyenkor is telepíteni, ha betartunk pár apró szabályt. Persze, ha árnyékosabb kicsit a területünk előnyben vagyunk, az egész nap, napos területtel szemben. Telepítsük bátran sziklakerti növényeinket ilyen időben is. Mindig az adott területet felmérve telepítsünk sziklakertet, fontos a lejtés, ne építsünk púpokat. Sokszor látni "púpépítést", ami nem igazán szép, ha a természetet megfigyeljük, hogy alakulnak ki sziklakertek, rájövünk miért ne tegyünk ilyet.

Nincsenek megjegyzések: