Sziklakert


Érdemes már az elején átgondolni néhány alapvető kérdést a leendő kert funkcióját illetően, majd a felmérés során megbeszélni mire is gondoltunk, mit szeretnénk, mindez mennyire megvalósítható, vagy esetleg a szakember milyen alternatívát javasol, így biztosak lehetünk benne, hogy egy praktikus, könnyen ápolható és igazán élvezhető kertet tudhatunk majd magunkénak.


Spiegel Ákos

2010. augusztus 29., vasárnap

Sziklakerti növények

Sziklakert

Apró növények, amik lehetnek évelők, örökzöldek, vagy cserjék. Betöltik a sziklák közeit, később ránőnek, jellemzőjük, hogy az évelők nagyon gyorsan szaporodnak. Lehullajtva apró száraikból, maguk alá új életet szülnek, fantasztikus sebességgel szaporodnak.

Figyeljünk arra, hogy púpokat ne építsünk, próbáljunk a természetes lejtésre törekedni, vagy, ha mesterségesen kialakított támfalak mellé sziklakertet építeni, ne pedig magában álló púpokat képezni, persze valakinek ez is tetszik, ha lehet kerüljük.
A varjúháj félék az egyik kedvelt sziklakerti növények, rendkívül strapabíró és gyönyörű növények közé tartoznak.

Vannak örökzöld növények is, amik nagyon jól illenek a sziklakerti évelők közé, nagy választék van, sokszor nehéz eldönteni melyiket válasszuk.


Varjúhájak különböző fajtáji, egyik szebb, mint a másik.


Rengeteg sziklakertbe ültethető növény van, mutatunk párat közülük és végül tüskétlen szeder, amit a sziklakert tövéhez ültettünk, kicsit a természetes hatás kedvéért, minél jobban hasonlítson a természethez, szerintem egy sziklakert annál szebb.




Az utolsó képpel kívánunk kellemes időtöltést! A hegyekben most érik a szeder, ami igen ízletes, még a vadon termő fajtáik is!





Kapcsolódó cikkek:
http://sziklakert.blogspot.hu/2012/07/sziklakert-epitese-es-beultetese.html
http://s-d.hu/kert/cikkek/modern_kertkialakitas.php
http://s-d.hu/kert/cikkek/hangulatos-szep-kert.php
http://top.s-d.hu/

Spiegel Ákos
www.s-d.hu

2010. augusztus 3., kedd

Kertépítés - sziklakert beültetése növényekkel

Sziklakert készítése videók







Sziklakertbe ültetés

A két szintkülönbséget áthidalhatjuk sziklakerttel, főleg, ha a kerttulajdonos szeretne ilyet kertjébe. Apró, szép és virágzó növények. A nap is elég sokat süti, pedig a kert félárnyékos, szerencsénk van ezzel. A sziklák elhelyezése után ültethetjük növényeinket, amit eleinte öntöznünk kell, később egyre ritkábban, de mivel kerti kultúra véglegesen, nem hagyhatjuk abba, hacsak nem marad az időjárás ennyire csapadékos. Persze ez csak vicc volt, mert ezt nem lehet kiszámítani, ezért telepítenünk kell automata öntözőrendszer, mert hiába a most csapadékos időszak, lehet ennek pont az ellenkezője is. Későbbi gyomlálás, sziklakert ápolás ellengethetetlen munkafolyamat, ha szeretnénk hosszútávon megőrizni sziklakertünk állapotát, amit persze idővel fokozhatunk is, mert a növények gyorsan benövik a nekik szánt helyet.

Kapcsolódó cikkek:

http://s-d.hu/kert/cikkek/modern_kertkialakitas.php
http://s-d.hu/kert/cikkek/hangulatos-szep-kert.php
http://top.s-d.hu/


Spiegel Ákos
SD Kertépítés
www.s-d.hu